Vízisikló (Natrix natrix) Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Hüllők (Reptilia) Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata) Alrend: Kígyók (Serpentes) Család: Siklófélék (Colubridae) Nem: Natrix Faj: N. natrix Státusz: nem veszélyeztetett
Magyarországon védett, eszmei értéke 10 000 Ft

  A vízisikló egy közismert és elterjedt eurázsiai kígyófaj, hazánk leggyakoribb hüllűfaja.

A vízisikló nagy területen, az Atlanti-óceántól a Bajkál-tóig megtalálható északon egészen a 67. északi szélességi fokig. Európában Nagy-Britannia és Skandinávia északi részéről, valamint egész Írországból hiányzik. Számos alfaja található meg különféle szigeteken, így Korzikán és Cipruson. Magyarországon is közönséges, a legkisebb felületű állandó víz is elegendő számára. Elsősorban lassabb folyóvizek, tavak, holtágak, mocsarak mellett él, de kavicsbányákban, lápokban és a víztől távolabb is előfordul sík-, domb- és alacsonyabb hegyvidéken egyaránt.  A tengerszint feletti 2.000 méteres magasságig is felhatol.

A vízisikló legjellegzetesebb ismertetőjegye a két félhold alakú, többnyire sárga folt a tarkóján. A faj testfelépítése erőteljes, a nőstények rendszerint nagyobbak a hímeknél: ez utóbbiak hossza ritkán éri el az 1 métert, míg a nőstények gyakran 120 centiméteresek, sőt háborítatlan vidéken akár 1,5 méteres hosszt is elérhetik. A vízisikló színezete változatos: ormós pikkelyű háta zöldes- vagy kékesszürke (gyakoriak a fekete melanisztikus példányok), a sötétszürkés haspajzsok széle csontfehér. A háton páros fekete pontsor fut végig. Egyik legjobb azonosítójele a tarkó két oldalán látható, nőstényeknél halványabb, hímeknél erőteljesebb színű, félhold alakú, sárga, fehér vagy ritkábban vörös folt, amely azonban számos egyedről hiányozhat. Orrcsúcsuk tompán lekerekített. A fejtetőn 9 nagy pajzsot találunk. Szemük kerek, a szem alja a felső ajakpajzsokkal érintkezik. Előfordulnak teljesen fekete példányok (Natrix var. ater), illetve kétcsíkú (a háton két keskeny sárgásfehér csík húzódik végig) változat is.

Napjainkig 9 alfaját írták le, a törzsalak a Natrix natrix natrix, N. n. persa, N. n. helvetica, N. n. astreptophora, N. n. sicula, N. n. schweizeri, N. n. cetti, N. n. corsa, N. n. scutata. Magyarországon, a törzsalakon kívül a N. n persa és ennek egy variánsa fordul elo.

A faj ügyesen közlekedik kígyózó mozgásával mind a vízben, mind a szárazföldön. Hüllő lévén elsősorban nappal aktív, ilyenkor vadászik. Táplálékát kisebb termetű gerincesek képezik, elsősorban különféle halak és kétéltűek, kiváltképpen békák. Rajtaütésszerűen elkapott áldozatát elevenen fogyasztja el. Mérget nem termel, bár ha megriasztják, kobraállást vehet fel, és fenyegetően sziszeghet. Késő ősszel, ahogy egyre hűvösebb lesz, a vízisiklók száraz és meleg téli rejtekhelyet keresnek, ahonnan csak márciusban merészkednek elő.
Nevével ellentétben nem kötődik annyira a vízhez, mint a kockás sikló. Tápláléka zömét különféle kétéltűek (gőték, békák) alkotják. Ezenkívül kisebb halakat, madárfiókákat és rágcsálókat is elfogyaszt.
Az állatok a nap jelentos részét világos erdei tisztásokon, kőhalmokon magányos napozással töltik. A vízközeli területeken gyakran csapatokba verődnek egy-egy zsombékra telepedvén. Amikor testhőmérsékletük kellőképpen megemelkedett, zsákmányszerző körútra indulnak. 

A kifejlett siklók tavasz végén-nyár elején párzanak, de a nőstény csak július-augusztusban rakja le kb. 15-30, végüknél füzérré összeragadt tojását. Erre a célra előszeretettel választ komposzthalmokat, rothadó növénykupacokat, olykor más nőstényekkel közösen. Az októberben kikelő kicsinyek legfeljebb 15 centiméter hosszúak, de méretüktől eltekintve úgy néznek ki, mint a felnőttek. A kelési idő viszonylag rövid, mert a tojásrakás időszakában már fejlődő embriók vannak a tojásban. A hőmérséklet függvényében a kis kígyók 32–70 nap között látják meg a napvilágot. A frissen kikelt kígyók mintegy 80%-a nem éri meg a következő tavaszt. Vagy a ragadozók, vagy a nem kellőképpen átzvészelt téli időszak tizedeli meg az állományt. 

Az emberek oktalan félelmükben gyakran végeznek vele, illetve a vizek szennyezése és a vizes élőhelyek pusztulása negatívan befolyásolja a faj állományát. Természetes ellenségei is akadnak szép számmal: tojásait patkányok és kutyák, a kis siklókat halak és békák, a kifejlett egyedeket gázlómadarak fogyasztják előszeretettel.

Ennek ellenére a Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint a nagy területen elterjedt, emberi környezethez alkalmazkodni képes vízisikló nem szorul védelemre. Magyarországon, mint minden hazai kétéltű és hüllő, a vízisikló is védett, eszmei értékét 10 000 forintban szabták meg.

A vízisikló, ha megzavarják, először villámgyorsan próbál elmenekülni, ha ez nem sikerül, többnyire döglöttnek tetteti magát. Ilyenkor hanyatt fordul, száját kitátja, nyelve is kilóg, szeme kifordul, és néha még véres váladék is szivárog torkából. Mindezt addig gyakorolja, amíg támadója piszkálja – ha úgy érzi elmúlt a veszély, újra hasra fordul, majd óvatosan elcsúszik. Másik védekezési módja nem kevésbé hatásos: ha megfogják, felemelik, kloákanyílásából végbélmirigyei kellemetlen szagú váladékát üríti megzavarójára, gyakran egyéb béltartalommal elegyítve.

Aktív védekezése abból áll, hogy fenyegető pózt vesz fel, összetekeredve pikkelyeit összedörzsölve surrogó hangot hallatva tátott szájjal támadója felé csap, de soha nem harapja meg.