Az előzőekben említett módon, a katonák könnyen kerülhetnek a természettől függő helyzetbe. Ha el tudunk igazodni a természet sűrű hálójában, akkor nincs mitől tartanunk, de ellenkező esetben van alapja a félelemnek. Feladatunkká kell hogy váljon a természet szövevényes hálójának részleges megismerése, hiszen ez az egyik alapja a túlélésnek. Nehéz helyzetbe jutva első feladatunk a rendelkezésre álló anyagok és eszközök számbavétele. Gondosan vizsgáljuk meg a rendelkezésre álló élelmezési anyagokat. A rendelkezésre álló élelmezési anyagok nagy valószínűséggel csak maximálisan is néhány napra elegendő, ezért nagyon fontos, hogy azt megfelelő módon osszuk be. Nem szabad optimistának lennünk (az ellenkezőjének sem), és mindjárt az első napon felfalni az élelmiszertartalékot. Nagy a valószínűsége, hogy a túlélésért nem 1-2 napig kell küzdenünk. Ezt tartsuk szemünk előtt mindjárt az első órákban. Ehhez természetesen nagyon fontos az, hogy ne veszítsük el a fejünket, józan ítélőképességünket őrizzük meg. Józanul kell a további teendőket meghatároznunk. Az élelmezési anyagok számbavétele után, célszerű azt a létszám figyelembevételével, a naponta minimálisan szükséges adagokra osztani. Ezzel megteremthetjük az elkövetkező napok élelemszükségletének gerincét. Élelem nélkül az ember kb. egy hétig képes a létét fenntartani, tehát nem kell mindjárt az első napokban az éhenhalástól tartanunk, még akkor sem, ha egyáltalán nem jutottunk élelmiszerhez, ennek pedig kicsi a valószínűsége. Remélem ezt hamarosan mindenki belátja.

Mint látható, rendkívül nagy a valószínűsége annak, hogy a rendelkezésünkre álló élelmiszer csak a túlélés kezdeti időszakát elégíti ki. Ebből egyértelműen adódik, hogy az élelmiszerkészletet valamilyen módon pótolnunk kell. A kérdés az, hogy hogyan. Lehetőségeink, legalábbis első látásra, elég szűkösnek bizonyulnak. A valóságban ez általában nem így van. Az ellenség hátában a legnagyobb elővigyázatossággal kell eljárnunk. Látszólag jó megoldást ígérhet a polgári lakosságtól való legális vagy illegális szerzés. Az előbbit mindenképpen el kell felejtenünk. Magyar területeken kívül nem sok esélyünk van arra, hogy a lakosság rokonszenvét megnyerjük, ezért tőlük segítséget nem várhatunk. Ha nem is fedjük fel kilétünket, akkor is öltözékünk, kiejtésünk árulónkká válhat. Egy darab kenyér nem ér meg annyit, hogy a biztonságunkat veszélyeztessük.

A lakott területek mindig veszélyt jelentenek, ezért jó, ha lehetőleg távol tartjuk magunkat tőlük. Az illegális élelmiszer szerzés esetenként alkalmazható, de nem túl tanácsos dolog. Ha ezt a módszert alkalmazzuk, akkor minden esetben ügyeljünk arra, hogy a lehető legkevesebb nyomot hagyjunk hátra. Kerülni kell a feltűnést. Itt arra gondolok, hogy ha pl. kukoricát akarunk zsákmányolni, akkor lehetőleg ne a tábla szélén lévő növényeket dézsmáljuk le, hanem a közepén, tehát kevésbé feltűnő helyen lévő növényeket. Ne húzzunk és tördeljünk le növényeket, növényi részeket, mert a fonnyadt, elszáradt növény messziről felhívja az avatatlan szem figyelmét. Ha olyan helyen végezzük zsákmányszerző tevékenységünket, ahol elkerülhetetlennek látszik a hiányzó növények, termések felfedezése, akkor igyekezzünk olyan látszatot kelteni, hogy állat okozta a kárt. Állatnyomok készítésével, kisebb termések szétszórásával, növény megtépázásával ez könnyen elérhető. A cél az, hogy a legkisebb gyanú se merüljön fel arra, hogy a közelben idegen, vagy idegenek tartózkodnak. Fontos szabály az is, hogy ugyanazon helyre kétszer ne menjünk vissza. A legnagyobb körültekintés mellett is történhetnek kellemetlen helyzetek, ezért a legbiztonságosabb megoldás a természet terített asztalának kihasználása. Ez azonban már magasabb információk birtoklását feltételezi. Az előző esetben csak az kellett, hogy ismerjük a kultúrnövényeket. Ennél nincs is gond, hiszen ezek általában mindenki által többé-kevésbé jól ismertek. Más a helyzet viszont az utóbbi esetben.

A laikus arra a kérdésre, hogy mit enne a természetben, ezt válaszolja: kökényt, gesztenyét, diót, szamócát, mogyorót, gumókat és gyökereket. Ez az ismeret röviden értékelve nulla. A dió a laikus számára természet nyújtotta élelem, de nézzük meg mi a helyzet a valóságban. A dió kultúrnövény, vadon csak nagyon ritka esetben található, az is lakott területhez közeli, régen művelt területeken, tehát az emberhez kötődik. A szelídgesztenyével ugyanaz a helyzet. A vadgesztenye vagy más néven bokrétafa termése alkalmas az emberi fogyasztásra, de mivel környékünkön sehol sem őshonos ez a fa, ezért léte szintén emberhez, így a lakott területekhez kötődik. Az előzőekben pedig koncepciónak vettük azt, hogy lehetőleg kerüljük el a lakott területeket. A jelek szerint tehát ezek az anyagok nem felelnek meg a követelményeinknek. Maradt három használható növény, a mogyoró, a kökény és a szamóca. Ezek azonban minimális táplálékforrást jelenthetnek és az esetek többségében nem is valószínű, hogy találkozunk velük. Maradtak tehát a gumók és gyökerek. De milyenek? A laikus a gyökerek hallatán hajlamos a fagyökerekre gondolni, az azonban érthetően nevetséges. A laikus nem tudja, hogy milyen gumót és gyökeret enne (és honnan is tudná), csak megszokásból mondja, hogy „gumókat és gyökereket”. E két szó szinte már közhelyként fogható fel.

Feladatunk tehát a laikus szemléletmód átalakítása, és szakértővé fejlesztése. Azt hiszem, könnyen belátható, hogy szükséges e szakértelem a túléléshez. Nem elegendő csak a növényeket ismernünk, mert ha a névre egy kép nem ugrik be, akkor semmi értelme ennek az információnak.

Környezetünk gazdagon borított különféle növényekkel. Közvetlen környezetünkön élő növények közül több ezer alkalmas emberi táplálkozásra. Ez a szám könnyen meggondolatlan következtetések levonására késztet. Katonai irodalomban jelent meg erről a témáról, hogy kóstoljuk meg egy ismeretlen növényt és várjunk. Ha jelentkezik valamilyen hatás, akkor ne együk, ha nem, akkor nyugodtan fogyaszthatjuk. Ez több szempontból is veszélyes és nevetséges dolog. Először is, nem használhatjuk sem magunkat, sem társainkat kísérleti egérnek. Ez  a kóstolósdi igen veszélyes játék lehet. Mint már említettem, aránylag igen nagy számban található környékünkön is olyan növény, ami igen erős méreganyagot hordoz magában. Például a nadragulyát hozom fel. Ez a növény egyik legerősebb hatóanyagú. Környékünkön, tehát itt a Pilisben is elég gyakori. Veszélyességét fokozza még fényes, fekete termése is, ami önmagában is elég figyelemkeltő jelenség. Ha valaki e növény bármely részét megkóstolja, a legjobb esetben is erős mérgezés lesz a következménye. Ezért ajánlom, hogy felejtsük el ezt a módszert, ne szélesítsük tovább a ránk leselkedő veszélyeket.

Elterjedt tévhit még az is, hogy az erős, különleges szagú növények a mérgesek, a jó illatúak, vagy szagnélküliek, pedig fogyaszthatók. Ezt szintén jó, ha elfelejtjük. Néhány növényre tényleg igaz az előbbi megállapítás, de nem lehet általánosítani ugyanúgy, mint az utóbbi megállapítást. Egyetlen szabály, amit elfogadhatunk az, hogy az állatok által fogyasztott növények az emberre sem jelentenek veszélyt. Azonban ezt a szabályt is módosítani kell. Igaz a megállapítás a gerinces állatok esetében, és nem igaz a puhatestűeknél. A puhatestűek között néhány faj teljesen ellenálló a mérgek hatására, a másik dolog pedig az, hogy az ő szervezetük teljesen másképpen viselkedhet a mérgek hatására. Tehát jegyezzük meg: a gerinces állatok által fogyasztott növények és növényi részek számunkra sem jelentenek veszélyt!

Láthatjuk, hogy a természetben biztosan ehető növényekhez saját ismereteink alapján, vagy az előbb említett megfigyelési módszerrel juthatunk. Az utóbbi az előbb leírtakon kívül információkat nem igényel. Viszont, hogy saját ismereteink elérjék az elegendő szintet, addig sokat kell tanulnunk és tapasztalnunk. Azt hiszem ezeknek az ismereteknek fontosságát már nem kell ecsetelni.

Tehát a túlélésért folytatott harc kezdetén, ésszerűen megteremtjük az elkövetkezendő napok élelmiszervázát, ami az éppen szükségesből álljon. A legcélszerűbb megoldás az, hogy mindjárt az első órákban és napokban figyelmünk egy részét a természetben található ehető anyagok kutatására fordítjuk. Ezt úgy gondolom, hogy tevékenységünk közben (pl. menet, stb.) tekintetünket a növényzeten is jártassuk végig, és a felfedezett ehetőket gyűjtsük össze. Ha nagyobb mennyiségre akadunk, akkor képezzünk tartalékot, ne elégedjünk meg azzal, hogy az adott pillanatban megtöltöttük hasunkat, gondolnunk kell az elkövetkezendő időszakokra is. Mindenképpen hasznos dolog az előrelátás. A talált anyagokkal kiegészíthetjük az élelmiszervázunkat, ami önmagában a jóllakottság érzésének eléréséhez kevés, de ezekkel az anyagokkal kiegészítve elérhető. A vázból kevesebbet, mint a napi norma fogyaszthatunk, de többet semmiképpen sem. Ha adódik egy szerencsés nap és bőséges élelemhez jutunk, akkor ne fogyasszunk a központi készletből, ezzel tovább növelhetjük azoknak a napoknak a számát, amelyekre biztosan élelmünk van. Az mindenképpen káros, ha csak azután kezdünk élelmet keresni, miután kifogytunk a készletekből, hiszen abban az adott pillanatban lehet, hogy nem találunk ehető anyagokat. Ekkor pedig kénytelenek vagyunk könnyelműségünk következményét, az éhséget elviselni.

Ennyi előzetes után térjünk rá konkrétan az ehető növények és azok részeinek ismertetésére. Előtte azonban még tisztázni kell néhány fogalmat, amik a későbbiekben gyakran előfordulnak, de a laikusnak nem sokat mondanak.

Az első ilyen fogalom az üde talajú erdő (2. dia):

 Az üde talajú erdők elsősorban a hegyvidékek és a Dunántúl bükkerdei és gyertyános-tölgyesei, de ide tartoznak a nagyobb folyók árterein még itt-ott fellelhető keményfa-ligeterdők is. A talaj szinte egész éven át üde, nyirkos, az altalaj a legnagyobb nyári aszályban sem szárad ki. Ilyen termőhelyeken a fák gyorsan, szálegyenesen nőnek, sűrű lombozatot alkotnak, ezért nyáron alig van aljnövényzet. Annál gazdagabb viszont növényekben a kora tavasz. Sok hagymás, gumós, gyöktörzses növény kihasználva a lombfakadás előtti napfényes periódust, gyorsan kihajt, virágzik, május végére termést érlel, és visszahúzódik a föld alá a jövő tavaszig.

A következő a száraz, meleg tölgyerdők fogalma (3. dia):

 Száraz, meleg termőhelyen kialakult tölgyerdő sokfelé előfordul, főképpen a középhegység délies, sekély, sziklás talajú lejtőin. Könnyű felismerni, mert a fák girbegurbán növekednek, és csak ritkán magasabbak 10 méternél. A lombkorona nem záródik erősen, nyáron is elég sok a fény az aljnövényzet számára. Jellemző a gazdag cserjeszint kialakulása is. A száraz tölgyesek májusra borulnak teljes virágpompába. Az üde erdőtípusokkal szemben itt nyáron is gazdag az aljnövényzet.

Ennyi bevezető után rá is térhetünk az egyes növények ismertetésére.

Az emberi felhasználásra, konkrétabban fogyasztásra alkalmas növényeket csoportokra bontottam. A felbontást aszerint csináltam, hogy melyik része ehető. Eszerint csoportokat képeztem a levél, gumó, gyöktörzs, virág, termés, gomba és szár fogyaszthatósága alapján. Egyes növények e csoportosítás alapján több csoportba is besorolhatók. Ilyen növények esetén, csak egy csoportban részletezem, és ugyanitt teszek arról említést, hogy valamely más része is alkalmas az emberi táplálkozásra. Pl. a gyermekláncfű levele és gyökere egyaránt ehető. A levelek csoportjában történik meg a növény jellemzése és így a gyökereknél már erre nem térek ki. Természetesen a levelek csoportjában a gyökér ehetőségére utalni fogok. Ezek után ismerkedjünk meg a konkrét csoportokkal és azok elemeivel.

Az első csoportba tartozó növények közös jellemzője, hogy leveleik, zsenge hajtásaik alkalmasak az emberi táplálkozásra. Ezek a következők:

Salátaboglárka (4. dia):

 Bükkös és gyertyános-tölgyes erdőkben, ligeterdőkben, tápanyagban gazdag viszonylag üde talajon élő faj. Már kora tavasszal (III.) megjelennek sötétzöld levelei. Hamarosan virágot ereszt. Virága 8 szirmú, fényes, forint nagyságú. Május végére levelei elhalnak és visszahúzódik a föld alá, ezért júniustól kezdve már ne keressük. Leveléből kitűnő saláta, főzelék, vagy leves készíthető, de nyersen is fogyasztható.

Mocsári gólyahír (5. dia):

A tavasz hírnökeként ismert növény, patakok mellett, égeresekben és nedves réteken jellegzetes és tömeges növény. Évelő, március-májusi tömeges, sárga virágszőnyegével tűnik fel élőhelyén. Ellentétben az előző fajjal, levelei nem húzódnak vissza, így egész nyár során is gyűjthetők. Levelei szívesek, csipkések vagy hegyes fogasok, néha ép szélűek, enyhén karéjosak. Felhasználása az előbbi fajéval megegyezik.

Erdei madársóska (6. dia):

 Bükkösben és ültetett lúcfenyvesekben típusképző. Alacsony, a négylevelű lóherére emlékeztető, világoszöld levelű, savanyú ízű növény. Hegyvidéki, elsősorban bükkös-növény, a síkságról teljesen hiányzik hazánkban. Árnyas helyeken, humuszban gazdag, enyhén savanyú talajon, gyakran mohapárnákban találjuk. Könnyű felismerni, mert más, a négylevelű lóherére emlékeztető növény nálunk erdőben nem él. Virágát III-IV. hónapban hozza, ami fehér színű. Csekély méretei miatt levele főzésre nem ajánlott, ezért csak nyersen fogyasszuk.

Borzas repkény (7. dia):

 Erdős, bokros helyeken, ártereken, gyertyánosokban gyakori. Az ajakos-virágúak családjába tartozó, enyhén illatos, évelő növény. Levelei és szárai szőrösek, levelek átellenesek, szív alakúak, csipkés levélszéllel. Virágok csokorban helyezkednek el a levéltőben. A virágok kicsik, lilás-pirosak, vagy liláskék színűek. A növény levelei és szára fogyasztható önmagában is, de fűszerként terjedt el, ezért erre a célra is felhasználhatjuk.

Martilapu (8. dia):

Évelő, kb. 20 cm magas növény. Pikkely-leveles, zöld hajtásai kora tavasszal fejlődnek ki. Később tömegesen jelennek meg a gyöktörzsből eredő, hosszú nyelű, kerekded alakú mélyen szíves vállú levelek. Agyagos patakparton, nedves homokon, ártereken, vágásokban, valamint porszáraz meddőkön egyaránt megtalálható növény. Olyan helyeken is társulás-alkotó, ahol a környezeti feltételek elmaradnak igényétől, kisebb leveleket hajt. Ezt szélsőséges vízigénye teszi lehetővé számára. Zsenge leveleiből főzeléket, virágából és leveléből pedig teát készíthetünk.

Piros árvacsalán (9. dia): Kis termetű, ajakos virágú növény. III-IX-ig szántókon, akácosokban, kertekben gyakori egyéves gyom. A párta piros 1,5 cm hosszú. A levelek nyelesek, szíves háromszögűek, hegyesek, az alsó szárlevelek csipkések. Leveléből leves, főzelék készíthető.

Foltos árvacsalán (10. dia): Évelő, néha fél méter magasra is kifejlődő növény, háromszögű tojásdad, nyeles levelekkel, amelyeknek csúcsa kihegyesedő és felületükön gyakran fehér folt van. Virágai bíborszínűek, tömött álörvökben fejlődnek. Áprilistól szeptemberig virágzik. Szurdok és sziklaredők, bükkösök és gyertyános-tölgyesek, ligeterdők lakója. Felhasználása az előző növénnyel megegyezik.

Sárga árvacsalán (11. dia): Évelő, kb. 30 cm magas, levelei nyelesek. Nagy sárga virágai tömött, leveles virágzatokban állnak. Üde termőhelyeken, főleg hegyvidéken, bükkösök és ligeterdők, szurdokerdők, tölgyesek lakója. IV-IX-ig megtalálható. Felhasználása szintén megegyezik az előzőekkel.

Tyúkhúr (12. dia): Egész éven át, sokszor már enyhe télen is virágzik, de a zöld növény a hótakaró alatt termőhelyein megtalálható. Pici húsos levelek, hengeres, szintén húsos szár, apró fehér virágok jellemzik. Ligeterdőkben, akácosokban, kertekben közönséges, üde talajt kedvelő gyom. Az egész növény kitűnő salátának elkészítve, de főzeléknek és levesnek is elkészíthető.

Pongyola pitypang (13. dia): Egyik legáltalánosabb ismert növényünk. Áprilistól nyár elejéig, sokszor tömegesen, néha ősszel is virágzik. Kaszálóréteken, mocsár- és lápréteken, szántón, tarlón, legelőn is előforduló közönséges gyom. Gyökere és levele egyaránt alkalmas a fogyasztásra. Gyökere sütve, főzve, levelei pedig levesnek, salátának vagy főzeléknek alkalmas.

Szarvas pitypang (14. dia): Az előző faj rokona. Attól lényegesen nem is különbözik. Júniustól szeptemberig homokos, löszös helyeken, valamint száraz gyepekben fordul elő. Szintén gyökere és a levele fogyasztható.

Méhfű (15. dia): Évelő, kb. 50 cm. A levelek tojásdad alakúak, átellenesen állnak, szélük csipkés. Nagy, illatos virágai a hajtások felső leveleinek hónaljában fejlődnek. A virág fehér vagy halvány rózsaszínű. Május-júniusban virágzik, de a virágtalan növény szeptemberig megtalálható, bükkös és tölgyes erdőinkben. Leveléből kitűnő tea készíthető.

Medvetalp (16. dia): Díszes, kb. 1,5 m-re kifejlődő kellemetlen illatú növény. Szára merev, serteszőrös, belül üreges. Levelei nagyok, 2-3-szorosan szárnyaltak, széleik csipkések. Nagy, fehér ernyősvirágzata van. Júniustól szeptemberig virágzik. Bükkös, ligeterdők, szurdokerdők és gyertyános-tölgyesek növénye, néha vágásokban és kaszálóréteken is megjelenik. Csaknem mindenütt közönséges. Levele levesnek, főzeléknek, gyökérzete sütve, főzve fogyasztható.

Közönséges orbáncfű (17. dia): Felálló hajtású, fél métert is elérő növény. Levelei tojásdad elliptikusak, kopaszak, feltűnően áttetszően pontozottak. Virágok dós virágzatokban fejlődnek a növény csúcsán. Sárga színűek, tele fekete mirigyekkel. Július-augusztusban nyíló, pusztai gyepekben, száraz tölgyesekben, legelőkön közönséges növény. Leveleiből és szárából tea készíthető.

Közönséges cickafark (18. dia): Évelő, 50 cm magas növény. Felálló hajtásai elágaznak, sűrűn levelesek. Fehér fészekvirágzata a hajtás tetején található. Júniustól szeptemberig virágzik. Száraz gyepekben, pusztai és sziklai gyepekben, erdőkben, virágosokban gyakori. Levelét fűszernek használhatjuk.

Korai kakukkfű (19-20. dia): Alacsony, évelő növény, gyakran fásodó tövű hajtásokkal, amelyek elfekvők és legyökeresedők. Hajtásai sűrűn levelesek, csúcsokon fejlődnek a virágzatok. A virágzat ibolyás. Május-júniusban virágzik. Mészkő- és dolomit-sziklagyepekben, pusztai gyepekben és bokorerdőkben fordul elő. Levelei és virága fűszernek, valamint teának alkalmas.

Mezei zsálya (21. dia): Magassága meghaladja az 50 cm-t. Évelő, szőrös, tőlevélrózsás növény, hosszú nyelű, hosszúkás tojásdad alakú tőlevelekkel, amelyek gyengén karéjosak, vagy csipkések. Májustól júliusig nyílnak gyéren álló, liláskék színű nagy virágai. Pusztai gyepekben, száraz tölgyesekben, bokorerdőkben, tisztásokon, utak mentén gyakori. Levelei fűszernek használhatók.