Szatmár-Beregi-síkság

A Szatmár–Beregi-síkság mint kistáj az Alföld nagytáj részét képezi, mely a Felső-Tisza-vidék középtájhoz tartozik. Határvonala nyugaton a Nyírség, északon a Tisza, keleten és délen pedig Ukrajna és Románia területére nyúlik át.

A Túr Sonkádnál (Kisbukó)

A terület kultúrtörténeti értékeit tekintve az Alföld egyik legszebb és leggazdagabb mikrorégiója.

A Szatmári- és a Beregi-síkság között, 37 település külterületén helyezkedik el, a 22.246 hektár területet magába foglaló mozaikos szerkezetű Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet is, amelyből 2.307 hektár fokozottan védett.

Földrajza

Garbolc, a Magyarország legkeletibb pontját jelző emlékművel

A peremsüllyedéket északról és keletről a fiatal, harmadidőszakban kialakult kárpáti vulkánok koszorúja, délről a Szilágysági dombvidék és a Bükk, nyugat és délnyugat felől pedig a Nyírség nagyrészt pleisztocén kori hordalékkúpja határolja. A Kárpátokból érkező folyók által épített hordalékkúp keleti része a Nyírség mai peremének törésvonala mentén, a pleisztocén-holocén időszak között lesüllyedt, ez a lassú süllyedési folyamat jelenleg is tart. A megsüllyedt területen a folyóvízi erózió átformálta és fiatalabb öntésüledékkel takarta be a korábbi hordalékkúp felszínét.

Ártéri erdősáv a Tisza mentén

A terület nagyrészét síkra egyengetett agyagos öntések borítják, amelyek a környező domb- és hegyvidékekről lehordott löszös üledékek révén keletkeztek. E Jégkorszak végi löszös-homokos üledék csak a Beregi-síkság néhány pontján, (például Csaroda mellett) maradt a felszínen.

A táj legidősebb képződményei a fiatal harmadidőszaki (pliocén) képződésű, szigetszerű, apró "romvulkánok", melyek kiemelkedő tájképi értéket képeznek. Ilyen úgynevezett romvulkán található például a Barabás község közelében fekvő, főképp riolit kőzetből álló 221 méter magas Kaszonyi-hegy, mely már Ukrajna területére esik, valamint a dacit alapkőzetű Tarpai-Nagyhegy, melynek legmagasabb pontja 156 méter. Mindkettőt 1-4 méter vastagságú lösztakaró borítja.

A Szatmár-Beregi-síkság legnagyobbrészt fiatal (holocén) folyami öntéseken alakultak ki, melynek talajképző kőzete nagyrészt öntésiszap és agyag. Ebből és a klimatikus viszonyokból adódóan a területet túlnyomóan öntéstalaj és a réti talaj borítja, de az egykori Ecsedi-láp területén láptalajok is találhatók.

A Szatmár-Beregi-síkság vizeinek nagy része Magyarország határain túli peremhegységekből, főleg keleti-délkeleti irányból érkezik.

A terület legnagyobb folyója a Tisza, mely, Tiszabecs felettig számtalan mellékággal, zátonnyal, sellővel rendelkező, kavicsos medrű, mely innentől válik kanyargós, síkvidéki folyóvá, melynek esése a szabályozások elkezdése óta - mederrövidülés miatt - jelentősen megnőtt, ezért medre egyre mélyebbre vágódik be és Tivadarnál már a két métert is eléri, és bal parti mellékfolyója, a Túr Garbolctól, az országba való belépés pontjától már ásott mederben folyik, de a Sonkádtól kezdődően a régi mederben az Öreg-Túrban is folyik a víz, Túr-belvíz-főcsatorna elnevezéssel.

A terület többi jelentősebb folyói közül a Szamosnak például alig maradt természetes kanyarulata, a Krasznát pedig, amely egykor az Ecsedi-lápot táplálta, egy mesterséges mederbe terelték, és míg korábban a Szamosba torkollott, most közvetlenül a Tiszába van vezetve, míg a Szatmár-Beregi-síkságot egykor behálózó kisebb vízfolyások mint a Batár, Gőgő, Tapolnok, Palád, Szenke, Csomota, Csaronda, Szipa mára már nagyrészt belvízgyűjtő csatornákká váltak.

A folyószabályozások eredményeképpen számos morotva és holtmeder is kialakult, ezek ma főleg a hullámtereken helyezkednek el, de sok a gátakon kívülre is került. Ezekből a holtmedrekből a területen több mocsár és néhány láp is kialakult, azonban a vízrendezések következtében az egykori Ecsedi-lápnak mára csak a neve és a híre maradt fenn, maga a láp majdnem nyomtalanul eltűnt.

Növényvilága 

Pettyegetett őszirózsa

Hüvelyes gyapjúsás

A Szatmár-Beregi-síkság legjellemzőbb növénytársulása az alföldi gyertyános tölgyes, mely az Alföldön már csak itt maradt meg nagyobb területeken, fő élőhelyei a Bockereki-erdő, a Dédai-erdő, a Téb-erdő a beregi részen, míg Szatmárban a Cserköz-erdő és a Kömörői-erdő, melyek fafajai főleg a kocsányos tölgy és a gyertyán.

A terület elegyfái főleg vadcseresznye, magyar kőris, mezei juhar, mezei szil, de a Dédai-erdőben előfordul a bükk is.

Cserjeszintjét a veresgyűrű som, a cseregalagonya, a csíkos kecskerágó és tatárjuhar alkotja, gyepszintjének pedig fő alkotói a bogláros szellőrózsa, berki szellőrózsa, odvas keltike, orvosi tüdőfű, tavaszi lednek, valamint a galambvirág, de előfordul a kapotnyak, hagymás fogasír, szagos müge, salamonpecsét és a hóvirág is, és ritkábban a kígyónyelv, farkasszőlő és békabogyó is, és a Nagy-Alföldön csak itt él a tavaszi tőzike, a kárpáti sáfrány, a réti kardvirág és az erdélyi csillagvirág és a hazánkban csak itt tenyésző fiókás tyúktaréj is. A folyók ártereiben főleg puhafás ligeterdők találhatók, melyek fáit a fehér fűz, törékeny fűz és a fehér nyár és fekete nyár alkotják, cserjeszintjében pedig a hamvas szeder, a süntök és a parti szőlő alkot áthatolhatatlan bozótost.

Gyepszintjében pedig megtalálható a védett nyári tőzike.

A legelők és kaszálók közül említést érdemelnek a fáslegelők, mint például a Rókás, a Lónyai-fáslegelő, vagy az Erethegyi-legelő, melyek erdők kiirtása során meghagyott úgynevezett hagyásfákkal tarkított öreg, leginkább kocsányos tölgy és vadkörtefák hűs árnyat adtak a legelők állatainak és a pásztornak egyaránt.

A legelők fő növényei a réti ecsetpázsit, réti csenkesz, veresnadrág csenkesz, de nem ritka a szikesedést jelző hernyópázsit sem.

Növényfajai között fellelhető a kornistárnics, az őszi vérfű, pettyegetett őszirózsa, a szibériai nőszirom, az őszi kikerics, a kotuliliom, de előfordul több kosborféle is, mint a mocsári kosbor, vagy az agárkosbor.

A Szatmár-Beregi-síkság legnagyobb növénytani értékét a gyapjúsásos dagadólápok képviselik, mint a Bábtava és a Nyíres-tó, melyek fennmaradásukat az őket körülvevő erdők által létrehozott sajátos mikroklímának köszönhetik.

Az itteni lápok főleg a folyók morotváiban alakultak ki. E dagadólápokat az elhalt tőzegmoha vastag rétege alkotja, ezt a "szigetet" éger- és fűzláp, magassásos, harmatkásás lápi és mocsári társulások övezik. A dagadóláp "alapját" a tőzegmohák által létrehozott zsombék-semlyék rendszer alkotja.

E zsombékokon él a hüvelyes gyapjúsás, míg a semlyékek jellemző növénye a vidrafű. Magyarországon csak itt fordul elő a tőzegorchidea, de a tőzegáfonya is csak a Beregben maradt fenn természetes módon. E lápok jellemző növényfaja még a tőzegpáfrány, a tőzegeper, a mocsári kocsord és a gyilkos csomorika is, míg a ritkás, alacsony lombkoronaszintet szőrös nyír és közönséges nyír, rezgőnyár, a cserjeszintet pedig a füles fűz, a hamvas fűz és kutyabenge alkotja, míg terület jellegzetes faja a babérfűz is csak itt a Szatmár-Beregi-síkságon és a Nyírség lápjain található meg.

A folyók és kisebb vízfolyások holtmedreiben pedig változatos mocsári és hínárvegetációt található. Legelterjedtebbek a tócsagaz-süllőhínár-rence társulások, de helyenként nagy tömegben él itt a fehér tündérrózsa, a vízitök, és a sulyom is.

Galéria

• 

  A Rezgőnyár levele

• 

  Rence

• 

  Süllőhínár

• 

  Veresnadrág csenkesz

• 

  Hernyópázsit

• 

  A fekete békabogyó virága

• 

  Fiókás tyúktaréj

• 

  Kárpáti sáfrány

• 

  Erdélyi csillagvirág