TISZA-TAVI VÍZI KIRÁNDULÁS

TISZA-TAVI VÍZI KIRÁNDULÁS hírei

HARCSA (Silurus glanis)

Harcsa (Silurus glanis) Egyéb nevei: folyami harcsa, leső harcsa, pozsárharcsa, pumaharcsa, sárgaharcsa, szürkeharcsa

Az európai harcsa testi felépítése annyira jellegzetes, hogy csak kevés hallal téveszthetõ össze. Hatalmas, felülről kissé lapított feje a testhosszúság körülbelül 20 százalékát teszi ki. Óriásira tátható szájában sűrű, reszelőre emlékeztető éles, ún. gerebenfogazat található, amely könyen lehámozhatja az óvatlan horgász kezéről a bőrt. A törzs keresztmetszete körkörös-ovális, a farok felé ellaposodik. A kicsi hátúszó egy kemény és négy lágy úszósugárból áll, a farok alatti úszó messze hátrahúzódik, de nincs összenőve a farokúszóval. A mellúszók nagyok és kerekded formájúak, egy kemény úszósugárral. A hasúszók hasonló alakúak, de jóval kisebbek, közvetlenül a végbélnyílás előtt helyezkednek el. A hacsa bőre sima, nyálkás, teljesen pikkelytelen. Színe hátoldalon sötétszürke, feketés vagy zöldesszürke, barnás, hasa felé egyre világosodik, piszkosfehér. A testszínt erősen befolyásolja a vízfenék és a vízviszonyok milyensége. Létezik ún. márványozott, arany sőt albínó változata is.
Az európai harcsa jellemzője a testhosszúság mintegy 10 %-át kitevõ kb. a szemmagasságból kiinduló két bajuszszál, az alsó álkapcson ugyancsak található 4 darab vékonyabb és gyengébb szál. A harcsa táplálkozásában van nagy szerepe a bajusznak, mivel ízlelőbimbók sokasága található egyetlen szálon. A harcsa oxigénigénye nem nagy, megegyezik a pontyéval, fejlett a bőrlégzése. Az érzékszervei közül meg kell említeni az íz és szag érzékelését (bajuszszálakon, szájszélen, orrnyíláson), nyomásérzékelését és hallószervét. Látása gyenge, szeme csak arra alkalmas, hogy megkülönböztesse a világost és a sötétet.

A harcsa nagysága ellenére megmarad a változatos étrend mellett, étlapján szerepelnek: férgek, rovarlárvák, puhatestűek, csigák, rákok, de az egeret, békát, patkányt is fogyasztja, sőt egyes vizeken a nagyobb harcsák a vízimadarakat is lehúzzák. Halak közül inkább a kisebb példányokat ragadja meg hatalmas szája ellenére, tehát keszegeket, sügért, compót, néha előfordul, hogy a növendék nemeshalállományban is kárt tesz, ezért nagymértékű szakértelmet igényel a kihelyezése. Falánkságáról Vogt következő leírása nyújthat fogalmat: "… Egy neunburgi halászmester, akit személyesen ismerek, a böjti időszakra egy tágas tóba több mázsa nemes hal közé egy kis harcsát telepített be. Amikor a tavat néhány hónap múlva le akarta halászni, csak a harcsát találta meg, amely összes lakótársait kipusztította és 20 kg súlyos lett…"

Éjjeli életmódot folytat, nappal ritkán hagyja el rejtekhelyét: a meder gödreit, az alámosott partrészeket, a víz alatti tuskókat. Táplálékát néhány példányból álló, kisebb csapatokban keresi. Az öreg harcsák magányosan vadásznak. Nagyobb csapatokat csak télen alkot, amikor a környék minden kisebb-nagyobb harcsája összegyűlik egy egy alkalmas vermelő helyre.

Áprilisban az ivarérett példányok megkezdik vándorlásukat a megszokott ívóhelyekre. Ebben az időben a nemek jól megkülönböztethetők egymástól. A hímek állkapcsa szögletes, a végbélnyílásuk fölötti ivari szemölcs hegyes, míg az ikrásoknál kerek végű. Bizonyos eltéréseket a színezet is mutat, a hímek márványzata élénkebb és a hasra is kiterjed. A hímek mellúszójának első sugara jellegzetes S-alakú. A harcsa nyáron májustól júliusig ívik, kedvezőtlen időjárás esetén ez az időszak eltolódhat. Az ívóhelyeket akkor keresik fel a harcsák ha a víz hőmérséklete tartósan elérte 20-22 Celsius-fokot. Az ikra lerakásánál előnyben részesítik a partmenti dús növényzetű helyeket, különösen kedvelik a vízbe dőlt fákat, és gyökereket. Az ívóhelyeket a párok megtisztítják. Az ikrák átmérője 1,5-2,0 milliméter, méretük a kikelésig jelentõsen növekszik. A nőstény 60 000 ikrát rak le. A fészket a hím őrzi, amely igyekszik minden ellenséget távol tartani és farkának állandó mozgatásával biztosítani az ikra fejlődéséhez szükséges, oxigéndús környezetet. Az ikrából az ivadék 23-25 Celsius-fokos vízben 2,5-3 nap alatt kel ki. A kis harcsalárvák kezdetben fényérzékenyek. Menekülnek a fénysugár elől, egészen az első táplálékfelvételi napig (kb. 7-10 nap). A hím harcsa akkor hagyja abba a fészek őrzését, amikor a lárvák aktívabban kezdenek úszni (kb. 3-4 nappal a kelés után). Ebben az időben a kisharcsák a fészek legsötétebb részeiben gyűlnek össze és ott farkuk együttes, ütemes csapkodásával keltenek állandó, friss vízáramlást. A harcsa később is igényli a búvóhelyet. A szaporulat kezdeti veszteségei igen nagyok.

A harcsa az első életév végére 15-20, a második év végére 30-40, a harmadik és negyedik évben elérik az 50-80 centiméteres testhosszúságot és a 3 kg- os testtömeget. A további testsúlygyarapodás erősen függ a harcsa életterétől. Régebbi beszámolók az európai harcsa maximális testhosszúságát 3-5 méterben, maximális súlyát 200-300 kilogrammban adják meg (Kaszpi-tó, Fekete-tenger térsége). Állítólag a Dunából néha 3 m hosszú és 200-250 kg súlyú példányokat is halásztak. 1916 őszén Visznica mellett a Dunából egy 4 m hosszú harcsát fogtak, amely 120 kg-ot nyomott.

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: