TISZA-TAVI VÍZI KIRÁNDULÁS

TISZA-TAVI VÍZI KIRÁNDULÁS hírei

EURÓPAI HÓD ( CASTOR FIBER )

Európai hód (Castor fiber) Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Osztály: Emlősök (Mammalia) Rend: Rágcsálók (Rodentia) Alrend:
Mókusalkatúak (Sciurognathi) Család: Hódfélék (Castoridae) Nem: Castor Faj: C. fiber

Státusz: mérsékelten veszélyeztetett
Magyarországon 1988 óta védett. Eszmei értéke: 50 000 Ft

Az európai, eurázsiai vagy közönséges hód (Castor fiber) Eurázsia legnagyobb, jellegzetes rágcsálófaja. A faj kiválóan alkalmazkodott a vízi életmódhoz, élőhelye a fás vízpart. A nagyobb folyók partjain tanyázik, ahol metszőfogaival levágott fákból, gallyakból és iszapból hangyabolyforma, néha 2-3 m magas lakásokat épít. A lakások bejárata a viz alatt van, de a lakórészek a viz fölött. Territóriumukat télen tudjuk a legkönnyebben felderíteni, mert ilyenkor fakéreggel és hajtásokkal táplálkoznak, s ennek jól látható nyomai vannak.
Magyarország hódállománya a 19. század közepére a vadászatnak köszönhetően gyakorlatilag kipusztult, de a 20. század utolsó évtizedében az ausztriai és magyar WWF együttműködésének eredményeképpen visszatelepítés kezdődött. 1996 óta a Duna-Dráva és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén, illetve a Tisza-tavon, 2006 őszén pedig Hódmezővásárhelyen történt telepítés. 2004 óta minden szabadon engedett példányt nyomkövető rendszerrel szerelnek fel. Spontán vándorlás révén már a Zagyva mentén is megjelent, ami a hazai, jelenleg kb. 500 példányból álló populáció megerősödését jelzi. Megmentése érdekében visszatelepítési programok folynak még az Elba, a Duna és a Rhône vízgyűjtőjében, Skandinávia egyes részein, Bajorországban, Hollandiában. Kelet-Európában állománya azonban továbbra is visszaszorulóban van.

Testtömege 20-33 kg, testhossza pedig 78 centimétertől akár egy méterig terjedhet, amihez 30-37 centiméteres lapos, pikkelyes farok csatlakozik. A teste torpedó alakú, a szőrzete vízálló, lapos, pikkelyes farkával és úszóhártyás hátsó lábával löki magát előre. Barna bundája selymes és vízhatlan, szemei és fülei kicsik. Hátsó lábain úszóhártya köti össze az ujjakat. Törzse erőteljes, háta íves, nyaka rövid és vastag, feje rövid, az orra tompa, szemei kicsinyek, fülei és lábai szintén rövidek. Bundája a hátán sötét barnásszürke, hasán világosab.

Az európai hód kanadai rokonával ellentétben nem épít hódvárakat és gátakat is csak ritkán emel, vackát inább a partfalban ássa ki. Járatának hossza 0,8 és 11 méter között változik. A hódalagút végén levő lakóhelyiség átmérője 50–80 centiméter. A kotorék bejárata a víz alatt van, s a hód szárazföldi ellenségei nem látják, hová bujik be az állat, így a kölykeit is nagyobb biztonságban tudhatja. Ha a víz nem elég mély ahhoz, hogy a várának megfelelő bejáratot alakítson ki, vagy ha a letelepedésre kiválasztott patak túl gyorsan folyik, a hód gátat épít.

A vár keresztmetszete
(Élet és Tudomány Grafika) A tél beköszöntével a hód a lakóürege bejáratánál az összegyűjtött friss hajtásokból, esetleg nagyobb fákból élelemraktárt létesít. Így akkor sem marad táplálék nélkül, amikor a fagy beálltával már nem tudja feltörni a jeget, hogy elhagyja a kotorékát. Az áttörhetetlenül megvastagodott jégtakaró kialakulásáig azonban naponta megújítja a lékjét, s azon keresztül éjszaka elhagyja lakhelyét, hogy táplálékot keressen.

A várát rendszerint éjszaka hagyja el, akkor fogyasztja nyáron főként lágyszárúakból, télen inkább fakéregből álló táplálékát. Kedvelt növényeinek listája igen hosszú, az eddig összegyűlt megfigyelések szerint mintegy százötven lágy szárú és nyolcvan fás szárú növényfajból válogat. Kedvencei a fehér tündérrózsa, a vízitök, a libatopok, a keserűfüvek, a sóska, a kányafű, a harmatkása, a kanáriköles. A fás szárú növények közül legszívesebben a rezgőnyár, a fehér nyár, a fehér fűz és a
közönséges nyír kérgét, fiatal hajtásait és levelét eszi. Rágásra metszőfogai folyamatos növekedése miatt is szükség van. Táplálékát a vízpartot szegélyező 10 méteres sávban szerzi be, ennél távolabbra csak ritkán merészkedik. Territóriumát szagjelzésekkel jelölik ki.

A hódok kiválóan úsznak, víz alatt 2 percig is kibírják, a szárazon két hátulsó lábukra tudnak állni, a farkukra támaszkodva. Bundájukat a végbélnyílás körül elhelyezkedő két szagmirigy váladékával teszik vízállóvá, farkukkal kormányoznak, úszóhártyás lábaikkal pedig előrelökik magukat a vízben. Hátsó lábaik második karma speciális bundatisztító karommá módosult. Egymással füttyögéssel, szagjelzésekkel és farokcsapkodással kommunikálnak, ez utóbbival veszélyre hívják fel a figyelmet.

A hód a természetben 7-8 évig él, fogságban viszont 25 éves példányok is vannak. Természetes ellensége a barnamedve, a hiúz, a farkas és a rozsomák. A fajon belüli agresszió sem számottevő oka az elhullásnak, a visszatelepített hódokat leginkább az orvvadászat, a hálóba akadás és a közúti baleset fenyegeti. Több országban ennek ellenére már annyira elszaporodtak, hogy vadászatukat is engedélyezik.

A hód számára a tél nem a téli álom, hanem a szaporodás időszaka. A szülők 105-107 napos vemhességet követően együtt gondozzák és táplálják egy-két utódukat. Elválasztásra kb. háromhetes korban kerül sor. A kölykök az ivarérettség eléréséig, azaz mintegy két-két és fél évig maradnak szüleikkel. A hód nem kimondottan szapora, minden évben a nőstények 50-70 százaléka kölykezik, s egy, legfeljebb két kölyköt hoz a világra. Az átlagos családok létszáma három és öt között van. Kevés utódjukról a hódok körültekintően gondoskodnak, ennek köszönhetően nagy a túlélési arány.
A hód társas viselkedése minden más rágcsálóétól különbözik. A hímek és a nőstények tartós, monogám párkapcsolatban, többgenerációs családokban élnek. A családok a szülőpárból, a kétéves kölykökből, az egyévesekből és a fiatal kölykökből állnak. A kis közösség hierarchikusan épül fel: az idősebbek uralkodnak a fiatalabbak felett. A kölykök megszületésekor a szülők elüldözik a legidősebbeket, feltehetőleg azért, mert a territórium élelemforrásai korlátozottak.

Az eurázsiai hód valaha Európa és Ázsia mérsékelt övi területének minden folyóvize mellett megélt, de a 19. század végére az egyedszáma földrészünkön ezerkétszáz körülire csökkent. Néhány országban már ekkor védetté nyilvánították. A sors iróniája, hogy Svédországban erre 1873-ban, kipusztulása után két évvel került sor. A hódok számának csökkenése csak kisebb részben tulajdonítható a vizes élőhelyek visszaszorulásának. A fő ok a túlzott vadászat lehetett: gereznájáért, húsáért és a hódzacskóért, a castoreumért vadászták. Az eurázsiai hódnak a XX. század elejére csak néhány földrajzilag elkülönült alfaja maradt fenn Franciaországtól a Bajkál-tóig, valamint Mongóliában. Visszatelepítésével, a fennmaradt populációk támogatásával tizenöt országban próbálkoznak. Az első visszatelepítés 1922-ben Svédországban kezdődött, s napjainkban az ottani állomány a százezret is meghaladja. A természetes bevándorlásnak és a mesterséges visszatelepítésnek köszönhetően az egyedek száma minden alfajban elérte az életképes populáció fennmaradásához szükséges minimumot. Az eurázsiai hódnak ma körülbelül 430 ezer egyede él. A hód által kidöntött fák A kidöntött fák hamar kisarjadnak, a hód elhagyott váraiban vidra, róka, borz és pézsmapocok telepedhet meg. A lakatlanul maradt várakat észrevétlenül elfoglalja a növényvilág. Ahol a hód gátat épít (nálunk ilyent egyelőre nem találták), ott az építmény mögött kialakuló tó népes állatsereget vonz. Némelyiküknek állandó lakhelyül szolgál, mások csak egy úszásra keresik fel a hódok tavát. A gát csak alapos szűrés után engedi tovább a vizet. A Lettországban élő hetvenezres hódállomány gátjai a számítások szerint évente 32 billió köbméter vizet tisztítanak meg, ami tetemes pénzmegtakarítást jelent. A gát mögött a vízszint akár 1 méterrel is megemelkedhet, ennek következményeként a talajvíz is megemelkedik, és a hódok tavának környezetében új, nedvességkedvelő növénytársulások jelenhetnek meg. Ha pedig a tó kiszárad, termékeny földterület marad a helyén. Több európai országban, például Franciaországban és Lengyelországban azt tapasztalták, hogy a hódok vonzzák a turistákat. Finnországban, Oroszországban és Svédországban, ahol erős populációi vannak a hódnak, a vadászatát is engedélyezték. A castoreum A castoreum orvosi célokra használt állati anyag, száraz állapotban sárgásbarna, májszinü, porhanyó, kesernyés izzel és rendkivül átható, nem kellemes szaggal. Ez az u. n. castoreum americanum; de van castoreum sibiricum (moscoviticum, russicum, europaeum, szibériai castoreum) is, mely azonban ritkábban fordul elő. Borszesszel kezelve az utóbbi 60-68 %-ot veszt súlyából, mig az amerikai csak 45-50 %-ot. A castoreum fő hatórésze a halványsárga szinü illatos olaj, ami karbolt, benzoésavat és szalicint is foglal magában; továbbá castorin nevü zsiros anyag, osmazom (enyvszerü), szénsavas ammonium és gyanta. A castoreumot régen úgy tekintették, mint a beteges idegrendszerre ható szert.

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: