A Tiszát nevezik az Alföld vízi „főutcájának” is. Szakirodalmi szerzőgárdájában is a magyar alkotók vannak többségben. Költők, írok, sokaságát ihlette meg és ejtette ámulatba a Tisza. Még Anonymus is említi írásaiban a Tiszát a honfoglalással összefüggésben. Számos legenda kötődik a Tiszához, többek között Attila király temetésének legendája is.

A Felső-Tisza vidékén még most is megcsodálhatjuk az elmúlt ezer év hagyatékait, az Árpád- és középkori templomokat, kastélyokat, kúriákat vagy a szabolcsi földvárat. A vidék nagyon gazdag - szinte változatlan formában fennmaradt - néprajzi értékekkel bír. Tarpán megcsodálhatjuk a népi építkezés hagyományait, a Felső-Tisza vidéken a fa harangtornyokat, a középkori kő és tégla templomokat. Az ország egészét tekintve a Felső-Tisza vidékén találták a honfoglaló magyarság leggazdagabb sírjait.

Egyes kutatások szerint a Tisza legalább öt tucat település névadója, megelőzve ezzel a szintén gyakorta névadó Dunát és Balatont. A Tisza völgy lakói mindig is élőbb kapcsolatban voltak folyójukkal, mint a Dunánál élők, vagy a Balaton lakói, annak ellenére, hogy a Tisza sokszor tönkretette, megsemmisítette a nehéz, verítékes munkával előállított termékeiket, elpusztította állataikat, lerombolta otthonaikat. Az emberek mégis visszatértek, újra építették házaikat, újra kezdték életüket.

A Tisza életet, megélhetést, munkát, menedéket adott őseinknek. A honfoglaló magyarok fő tevékenysége az állattartás volt. Olyan állataik voltak, amelyek alkalmasak voltak az úgynevezett ridegtartásra. Ezek az állatok szívósak, igénytelenek voltak, jól viselték a szabadban tartózkodást. Még ebből az időből származik a magyar ló mellett, a szürke marha, a rackajuh, a mangalica sertés. Érdekes, és örvendetes, hogy újból kezdik felfedezni, tenyészteni ezeket, az állatokat. Tarpán van egy vállalkozó, akinek farmján csak ilyen  állatokat tenyésztenek.

A folyó rendkívül gazdag  halban. Több külföldi utazó méltatta a Tisza halgazdagságát, többek között egy Edward Brown nevű angol utazó, aki a halbőség szempontjából a Tiszát Európában az első helyre sorolta. Egy kortársa pedig azt állította: „A Tisza fele víz, a másik fele hal”. Nagyon sok embernek a Tisza volt a fő megélhetési forrás. A folyóhoz kapcsolható foglalkozások, hajós, halász, madarász, csíkász, pákász, tutajos, gabonamolnár, gyékényszövő, vadász, nádvágó. Téli kiegészítő foglalkozásként művelték a gyékényfonást, gyékényszövést, kialakultak a szűcs és szűrszabó-ipari központok ( Szeged ).

A Tisza az Alföld vízi országútja volt, itt szállították tutajokon a kárpátaljai rönkfát, a máramarosi sót. Bárkákon fuvarozták a tokaji követ, bort, a Tiszamenti gazdák gabonáját, a szenet. Jelentős volt a fafeldolgozás. Az áruszállításra használt tutajok a lerakodás után fűrészmalmokba, vagy hajóépítő műhelyekbe kerültek, ahol építőanyag, palló, gerenda, cserépléc, vagy egy újabb vízi jármű lett belőlük. Ugyanakkor a Tisza és főleg annak árterei, mocsarai menedéket adtak az üldözötteknek a tatár és a török pusztítás ellen.

Őseink megtapasztalták a folyó szeszélyességét és igyekeztek az alföld magaslataira építkezni, amely települések szigetként emelkedtek ki a mocsárvilágból. Ezen települések lakosainak mindennapi közlekedési eszköze a csónak volt. A legenda szerint ennek emlékét őrzi a szatmárcsekei csónakfejfás temető is, amely szerint a halottakat csónakon szállították a magaslaton lévő temetkezési helyre, és mivel visszafelé már az elhunytnak nem volt szüksége a csónakra azt fejfaként állították sírhantjához.

A Tisza és környezete fával, szalmával, náddal tüzelőt biztosított eleinknek.  

A Tisza a „legmagyarabb” folyó, különösen igaz ez, ha a történelmi Magyarország területét vesszük alapul. A Tisza a jelenlegi Ukrajna területén a Máramarosi-havasokban az 1145 m magasan fakadó Fekete-Tisza és a 2058 m magas Hoverla felől táplálkozó 1600 méterről induló Fehér-Tisza összefolyásával születik meg. A Tisza jelenlegi hossza a torkolattól a Fekete-Tisza forrásáig 962,2 km ebből a magyarországi szakasz a leghosszabb 584 km. A folyó Kárpátalján még 10 km/ó sebességgel robog, Tiszabecsnél belépve Magyarországra már 5km/órára szelídül, hogy aztán Szegednél mindössze 2km/órás sebességgel lepjen ki az országból. A Fekete-Tisza forrásához a legutolsó szakaszon egy erdei úton kell haladnunk, ami a második világháborús Árpád-vonal része volt.

A Szőke-Tisza nevét szürkés színe miatt nyerte, a folyó igen sok finomszerű lebegtetett agyagos hordalékot szállít, amely jellegzetes „szőke” színt kölcsönöz a vízének. Az Ukrajnából induló Tisza túrák résztvevői jól nyomon követhetik azt a változást, amit a víz okoz a part mentén. Először nagy kövekből álló partokon köthetünk ki, majd ezek a kövek egyre kisebbek lesznek, ami már Szatmárcsekénél sóderpadba megy át és végül Tivadartól tengerpartokat is meghazudtoló, homokpadokat találunk. Érdekes, hogy a magyar nyelv milyen sokféle nevet adott ezeknek a képződményeknek: porond, palaj, lapaj, sóderpad, homokpad. A víznek ezt a fantasztikus munkáját még Tiszabecsen is érzékelhetjük, ha fürdés közben a hátunkra fekve beletesszük a fülünket a vízbe és halljuk, amint a folyó görgeti a köveket a meder alján. A meredek hegyi lejtőkről elmosott, durvább anyagok lerakódnak a síkság peremén, kialakítva a kavicsos porondokat, de a finomabb szemcséket tovább úsztatja a víz. Ez az iszaposság adja a szőkeségét. A Tisza évente 15 millió tonna iszapot visz a Dunába.

A Tisza és mellékfolyóinak szabályozása Széchenyi István és Vásárhelyi Pál nevéhez kötődik. A szabályozással nagyon sok földművelésre alkalmas területet nyertünk, ugyanakkor nagyon sok természeti kincset, érdekességet veszítettünk. A szabályozás után két méterrel mélyült a Tisza.

A Tisza eléggé szeszélyes folyó, ezzel jó, ha tisztában vannak a Tisza túrák résztvevői. A tavaszi zöldár után bármelyik évszakban kialakulhatnak rendkívüli árvizek. Ilyenkor a folyó pár óra alatt akár több métert is emelkedhet, gyorsan elöntve a porondon felállított táborhelyet.

A szabályozás után a vizes élőhelyek igen kis területre zsugorodtak. A hazai területen a gátak közötti ártéren az Alföld növény és állatvilága helyenként eredeti formájában, természetes állapotában található. Az ártereken a bokros, füzes a jellemző, uralkodó fája az ezüstfűz, a fekete, a fehérnyár, a kosárfonó fűz.

Aljnövényzetében a hamvas szeder és a nagy csalán található. A magas ártereken a kőris-szil, ligetes vegetáció is megjelenik. A kocsányos tölgy, a mezei szil, a magyar kőris, és a gyertyán, a cserje szintben a galagonya, a som, a fagyal, a veresgyűrűsom díszlik a fekete bodzával és a kecskerágóval. A gyepszintben a hamvas szeder és a farkasalma él. A Felső-Tisza vidékén, az ártereken dióligetek, szilvások, almáskertek is találhatok. Sajnos az utóbbi években az új tulajdonos gazdák nagyon sok diófát kivágtak az ártereken.

A holtágakban tündérrózsa, sárga tavirózsa, nefelejcs, sulyom, sárga nőszirom, nyílfű tőzike, mocsári gólyahír, széki boglárka és fekete nadálytő is megtalálható.

Az árterek erdeiben több emlős megtalálható: szarvas, őz, vaddisznó, róka, nyúl. Igen gyakori a vízipatkány, a mezei pocok az egér. Sajnos vannak szép számmal böglyök, szúnyogok, és kullancsok is.

A különböző békák esti zenéje a mocsarakra, holtágakra jellemző.

A „Tisza virágzás” a folyó csodálatos természeti jelensége. Június végén nagy tömegben rajzanak a 25-38 mm nagyságú hártyás szárnyú, hosszú villás farkú rovarok. A hímek a víz felett 1-3 m magasan repülnek a kora délutáni órákban. Kissé késve, a nagyobb testű nőstények is tömegesen megjelennek. Röpködnek millió számra, majd megtermékenyített petéjüket a víz színére rakják. Az álcák a mederfenék iszapjában fejlődnek és nagy tömegben élnek. A tiszavirág nászrepülése csak pár óráig tart, a kifejlett kérész nászrepülése során „szerelemből él” egyáltalán nem táplálkozik. Mire a nap lemegy  a rajzás is befejeződik. A millió rovar a víz színére hullik, bőséges lakomát nyújt a vízi madaraknak és a halaknak.

A rajzás csak tiszta vízben következik be. A Tisza újból virágzik, ami azt jelenti, hogy kiheverte a néhány éve ciánszennyezés okozta sokkot, ezzel utat, példát mutatva nekünk, embereknek az újra kezdéshez, a megújuláshoz.

Miért is olyan varázslatosak, vonzóak a Tisza túrák?   

Talán a tengerpartokhoz is hasonlítható homokpadok, a dús, buja növényzet, a különleges állatvilág, a víz simogató selymessége, a folyó menti falvak rendezettsége, szépsége, romantikája, az itt élő emberek kedvessége, vendégszeretete, őseink szelleme, történelmünk, múltunk emlékei, mítoszai azok, amelyek  beleivódnak, belevésődnek agyunkba, lelkünkbe,  ami olyan vonzóvá, varázslatossá teheti a Tisza túrákat.